1D stole my heart.㋡

Chapter 7: An eye for an eye, a tooth for a tooth.

Sziasztok drága olvasóim! Meghoztam a követező részt, amiben az események természetesen még jobban összekuszálódnak. Remélem tetszeni fog, kellemes olvasást! :) xox M.

Amelia szemszöge:

Még mindig nem sikerült feldolgoznom tegnap történteket. Mikor elbúcsúztam Emmáéktól, azt hittem végre lecsillapodnak a kedélyek és elfelejthetjük félresikerült bulinkat... de hazaérve szembesülnöm kellett egy újabb meglepetéssel. E-mailem érkezett Em-től, amiben mellékelt egy videót és következő pár sort írta: "A lényeg 23:09-től, ezt még nagyon megkeserüli az a kis cafka...".

Hirtelen nem tudtam mire vélni barátnőm titokzatosságát, de ahogy a Play gombra kattintottam, minden világossá vált. Nem hittem a szememnek, mikor megláttam Delphina platina szőke haját. "Mégis mire volt ez az egész jó? Mit ártott szegény Emmy ennek a túlszőkített libának?"- kétségbe esetten kérdeztem magamtól. "Most komolyan bedrogozta az egyik legjobb barátnőmet? Egyáltalán honnan szerezte? És amit még továbbra sem értek, hogy miért?" - folytattam az aggodalmaskodást. "De azt garantálhatom, hogy ezt nem ússza meg szárazon!" - határoztam el magam. A csengőnk hangja zökkentett ki a bosszúhadjárat megtervezéséből.

- Anya, kinyitnád! - kiáltottam a ki az ajtómon, de persze nem érkezett válasz.

- Apa?! - próbáltam újra szerencsét.

- Ne most kincsem, dolgozom! - jött az elutasítás. Remek, nem elég, hogy kizökkentettek a gondolatmenetemből még az emeletről is le kell, hogy másszak. Nagy ímmel-ámmal de sikerült az előszobába keverednem és már rohantam is az ajtót felé, ami előtt valaki nagyon türelmetlenül várakozott, hiszen másodpercenként nyomkodta a csengő gombját.

- Nyitom már!- próbáltam fékezni a heves látogatót és azon nyomban a kilincsen termett a kezem. Egy futár fiú volt az RSVP London-től, amely a város egyik legsikeresebb rendezvényszervező cége.

- Szia, Amelia de Valles kisasszonyt keresném? - szólalt meg. Én pedig leragadva a "kisasszony" szónál, tágra nyílt szemekkel meredeztem rá. - Elnézést de jó helyen járok? - sürgetett kicsit idegesen.

- Én vagyok az... - szólaltam meg végre.

- Itt írja alá, kérem! - nyújtott át egy papírt majd egy borítékot is, amelyre a nevem volt írva.

- Köszönöm! - válaszoltam udvariasan, de azzal a fiú köszönés nélkül hátat fordított és sietett vissza a furgonjához.

- Neked is viszlát! - kiáltottam utána szemrehányóan. A srác neveletlensége épp csak egy pillanatra tudott felhúzni, hiszen most fontosabb dolgom volt, méghozzá Delphinával kapcsolatos dolgom... A lépcsőn felrohanva téptem fel a borítékot. Nem igazán izgatott a tartalma, úgy gondoltam biztos megint egy meghívó valami középszerű "babazsúrra", de meglepetésemre tévedtem. Ugyan meghívást kaptam de nem akárhova, az év legnagyobb eseményére:

"Kedves Amelia de Valles!

Szeretettel meghívjuk önt a 2012.06.22-én, 21 órai kezdettel induló Boom Party nevet viselő rendezvényünkre, amely londoni hírhedt szórakozóhelyén, a Boiler House-ban kerül megrendezésre. Reméljük, hogy személyével megtiszteli eseményünket."

Egyszerűen nem hittem a szememnek... tizenhét év alatt nem kaptam üdvözlőkártyákon és születésnapi meghívókon kívül semmit postán, most meg egy ilyen kaliberű partira csak úgy meginvitálnak. Sejtettem, hogy valami van a háttérben, de hát tudjuk " ajándék lónak ne nézd a fogát" és isteni szikraként pattant ki belőlem a megoldás, hogy hogyan intézzük el Emmy "rosszakaróját" egyszer s mindenkorra. Már kaptam is elő a telefonom, hogy tárcsázzam valamelyik barátnőm számát, de valaki megelőzött: Tea neve villogott a mobilom kijelzőjén.

- Tessék! - vettem fel bejövő hívásomat.

- Lina, nem hiszed el, hogy mit hozott a postás! - ujjongott barátnőm.

- Lövésem sincs Dorothy, meg jött az e havi "Skin Deep" tetkós magazinod vagy micsoda? - ércelődtem.

- Ne hülyéskedj már! Egy exkluzív partira vagyok hivatalos pénteken a Boiler House-ba! - válaszolt szinte sikítozó hangon Dorotea.

- Ezt nem hiszem el, hát téged is meghívtak? - csodálkoztam.

- Ó Amelia, most miért vagy ilyen ünneprontó?! - lombozódott le Tea válaszom hallatára.

- Ne csináld már! Tudod te, hogy hogy értettem... Egyébként is, neked nem furcsa egy kicsit, hogy iskola éveink alatt még egyszer sem hívtak meg minket még egy tized ennyire "menő" bulira sem? Az ilyen neves eseményekre csak egyetemisták juthatnak be, mint a nővéred vagy mint a "kis barátnőcskéje": Delphi - próbáltam rávilágítani a problémára.

- Istenem Amelia te meg a kishitűséged, még egyszer a sírba tesztek. Gina és Delphina már ezerszer voltak ezen a bulin és azt mondták, hogy egyáltalán nem nagy szám. Valószínűleg azért hívtak meg minket, mert hallották, hogy milyen hatalmas partit adott Em a múlt héten. - magyarázta el a helyzetet Dorothy. Nem értettem, hogy most mindketten ugyanarról a bulira beszélünk-e. Amelyiken kis híján megerőszakolták az egyik legjobb barátunkat egy irigy kis csajszi miatt... de azt be kellett látnom, hogy Em bulijának híre az egész városban elterjedt. Főleg, hogy a One Direction tagjai is ellátogattak, így a sajtótól még nagyobb visszhangot kapott az esemény. - De abban teljes mértékig igazad van, hogy azzal az aljas perszónával kezdenünk kell valamit. - szakította meg Dorotea eszmefuttatásomat.

- Én pedig már ki is találtam, hogy mit...- válaszoltam sejtelmesen. A saját eszközével vágunk vissza annak a kis cafkának. - mielőtt még részletezni tudtam volna a tervet megszólalt a vezetékes telefonunk, így rövidre kellett zárnom beszélgetésünket. - Most le kell raknom, mert valaki hív az itthonin. A többit megbeszéljük később, puszi. - és már rohantam is, hogy felvegyem a másik telefont:

- Igen? - szóltam a kagylóba.

- Amelia, Sofie vagyok. - szólalt meg barátném a vonal másik végén. - Te intézted el, hogy mindannyiunk meghívót kapjon a Boom Party-ra? - értetlenkedett.

- Hogy én?! Kiket hívattam meg és hova?- lepődtem meg.

- Elit parti, a Boiler House-ban. Rémlik valami?

- Az biztos, hogy az én kezem nincs benne ebben. Tea azt mondta, hogy Em bulija miatt hívtak meg minket. - világosítottam fel barátnőmet.

- Hát... nem igazán hiszem, hogy annak valami köze is lenne ehhez az egészhez. Emmának ugyanúgy fogalma sem volt erről az egészről, mint ahogy nekünk sem. Gondolom ha a bulija miatt lenne, akkor kapott volna valamiféle értesítés vagy hasonlót. - hívta fel a figyelmem S.

- Igazad van, ez így lenne logikus, de akkor mégis ki intézte így? - értetlenkedtem.

- Nem tudom, de szerintem nem kéne elmennünk. - akadékoskodott Sofie.

- Te megőrültél! Itt a lehetőségünk arra, hogy visszavágjunk Delphinának és te most komolyan megszakítanád a folyamatot?! - ripakodtam rá a vonal másik végén lévő lányra. - Írj Rosie-nak, hogy nyolckor találkozunk nálam és szólok a többieknek... és S. légy szíves ne késs! - jegyeztem meg.

- Nem szokásom! - vágott vissza majd letette a kagylót.

El kellett intéznem még egy utolsó hívást is. Nem szívesen keresgéltem a mobil névjegyzékének ennek a felén, hiszen itt voltak a "tiltólistás" számok. "P","Q","R" álltam meg ennél a betűnél, igen bevallom őszintén Radish nevét kerestem. Életem egyik legkínosabb beszélgetésén estem át, melyet a fura a fiú a következő pár szóval zárta: "Félóra múlva nálad...". Sosem kértem volna egy ilyen alaktól segítséget, de ebben a helyzetben nem fordulhattam máshoz. Radish beváltotta ígéretét és pontban 19:00-kor már le is szállította a megrendelést. Tudom, hogy illegális a droggal való üzletelés, de csak így adhatjuk vissza Delphinának a kölcsönt. Ahogyan elintéztük az anyagiakat indultam a gardróbszekrényem felé, hogy kiválasszam az eseményhez legjobban illő szettet, a hozzápasszoló parfümöt és rúzst. Mire észbe kaptam máris nyolcason állt az órám mutatója és persze megszólalt a csengőnk is. A csajok is megérkeztek és mindenki időben, nem is mehetett volna jobban a dolog.

- Lányok, akkor mindenki tudja, hogy mi a dolga? - kérdezte Emma.

- Te most viccelsz?! Ha százszor nem mondtátok el a tervet, akkor egyszer sem. A könyökömön jön ki már az egész. - fintorgott S.

- Em, itt van, fogd! - nyújtottam át a fehér porral teli kis zacskót. - Úgy hiszem téged illet a megtiszteletezés. - mondtam mosolyogva.

- Ha megdobnak kővel, dobd vissza kettővel. - szólalt meg Rosalie is végre.

- Kint vár a taxi csajok. Most az egyszer tényleg időben kéne odaérni! - figyelmeztette minket Dorothy.

- Akció indul! - kiáltott fel Sofie és mindannyian hangos nevetésben törtünk ki.

Én zártam a ház ajtaját, majd beszálltunk a fekete kocsiba és meg sem álltunk a Boom Party helyszínéig, a Boiler House-ig. A járműből kiszállva szemügyre vettük a terepet.

- Ahogy sejtettük, átnézik a csomagokat. - törte meg a csendet Rose.

- Most kaptam SMS-t Ginától. Itt vannak a főbejárat előtt. - mondta Dorotea.

- Már látom is őket. Emmy, készítsd elő a "cuccot". - sietetté Emmát Sofie.

És ott állt ő, az első számú közellenség: Delphina. Tűzpiros miniruha, mély dekoltázs, platform cipő úgy illegette magát ott, mintha ő uralná az egész környéket. De azt még nem is sejtette, hogy micsoda megaláztatás vár rá az elkövetkezendő 10 percben. Odamentünk hozzájuk, persze Emma szorosan Delphi mellé állt.

- Sziasztok csajok! - üdvözölt Gina mindenkit kedvesen, aki éppen rágyújtott egy szál cigarettára. - Nem is mondta Dorothy, hogy mindannyian eljöttök.

- Mi sem számítottunk rá, de személyre szóló meghívókat kaptunk és úgy gondoltuk, hogy akkor már illene megjelenni. - válaszoltam gyorsan.

- Nagyon szép a ruhád Delphina! Honnan vetted? - terelt el a lány figyelmét Rosalie. Ekkor lépett Em akcióba. Markába szorított a fehér porral teli zacskót majd óvatosan, a mellette álló szőke ciklon táskájába csúsztatta. Ebben a pillanatban taposta el a a cigicsikket Gina és így szólt:

- Akkor induljunk D.,! Lányok bent még biztos összefutunk. Jó bulizást!

- Nektek is! - hangzott az egyhangú válasz.

Gina, ment előre, aki simán átjutott a biztonsági ellenőrzésen. Utána következett barátnője, akinek még mindig fogalma sem volt, hogy milyen titkot rejt a táskája.

- Kisasszony, kérhetném a teljes nevét! - szólalt meg az ajtónál álló biztonsági őr.

- Delphina Tomaras... - válaszolt flegmán a szőke lány.

- Nos, Ms. Tomaras megmagyarázná kérem, hogy mit keres ez a táskájában? - és előhúzta a droggal teli tasakot. Delphi arca falfehérre változott. Hebegett-habogott, annyira sokkolták a történtek.

- De, de ez nem az enyém. Ez csak valami félreértés lehet. - nyöszörögte.

- Ezt majd megbeszéljük a biztonsági irodában. Kérem kövessen! - vezette el az ajtónál álló úr. Delphinát a sírás környékezte. Ha ezt megtudja valaki, akkor oda a hírneve és mindenki rajta fog nevetni.

- Sosem hittem volna, hogy a terv ekkora siker lesz. Így próbáljon meg valaki is ujjat húzni velünk. - mondta Emmy a győzelemtől eltöltött örömmel az arcán. Mindannyian örültünk, hogy Em rosszakarója megkapta, ami neki járt. Nem akartunk tovább fagyoskodni a hidegben, ezért elindultunk a bejárat felé, de egy hang szólalt meg a hátunk mögül:

- Amelia! - egy ismerős arc közeledett a távolból.

- Louis? - szólaltam meg, de nem hittem a szememnek. A One Direction összes tagja ott állt velünk szemben.

- Azt hittem, nem fogtok eljönni? - szegezte nekem a kérdést.

- Honnan tudtad, hogy egyáltalán meg vagyunk hívva? - de ahogy befejeztem a mondatot összeállt a kép.

- Hát...hogy őszinte legyek én küldtem a meghívókat. A múltkor olyan hamar el kellett menned, gondoltam itt összefuthatnánk. - vallotta be az igazságot.

Nem értettem az egészet. Persze kapóra jött a meghívása, de akkor is miért nem kérte el Emmytől a számomat? Valószínűleg csak udvarias akart lenni és megszerette volna hálálni, hogy Emma helyett bocsánatot kértem.

- Akkor bent találkozunk hölgyek. - törte meg a csendet Liam - Sziasztok. -mondták egyszerre.

Dorotea szemszöge:
Furcsán néztem az 5 fiú után. Nem tudtam eldönteni, hogy ez a meghívás egy kedveskedő gesztus akar lenni vagy csak bennem fogalmazódott meg az, hogy az orrunknál fogva akarnak minket vezetni. De az is lehet, hogy csak paranoiás lettem, a Delphina ügy óta. Nagyon nagyon örültem, hogy sikerült elintéznünk D-t, és most egy jó darabig nem lesz Gina közelében. Bele se mertem gondolni, hogy mit művelhetett volna G-vel is.
-Mire várunk még?- zökkentett ki Rose türelmetlenkedésével gondolataim közül.
-De komolyan.- helyeselt Em- Mindjárt esik. Tudjátok mennyi időbe telt megcsinálni a hajam? Meg ne szólalj Sofie! - pirított S-re Em. De S. csak nevetni kezdett.
-Mi van? Most én is szenvedtem vele legalább 5 percet- kacagott tovább. Sofie sose változik, mindig a hajával kérkedik. Ugyanis sose kell vele vacakolnia mióta megnövesztette, mert valahogy mindig tökéletesen áll neki.
-Na jó miután megint kiveséztük a S-nek milyen 'cool' haja van témát, nem indulhatnánk el?-méltatlankodott Amelia majd komolyabb hangnembe hozzátette - Azért Louis-nak biztos belekerült pár telefonjába, hogy kapjunk meghívót szóval...- harapta el a mondatot majd határozottan elindult a bejárat felé, a lányokkal együtt. Nagyon úgy festette a helyzet, hogy ezek a szupersztárocskák csak engem nem vettek le a lábamról, ezzel meghívással. De inkább vita, és 'Tea te mindig a falra fested az ördögöt' monológok elkerülése érdekében, szó nélkül elindultam a lányok után .

Ahogy beléptünk, egy hatalmas hely tárult a szemünk elé. Olyan érzésem volt, mint ha nem egy ezer fős hely lenne hanem több milliós. Ráadásul ezt az érzést fokozta az óriási bárpult, és a végtelen hosszúságúnak tűnő táncparkett. Zene hangosan szólt és több százan ropták a táncparketten. Még sem volt szokványos party feeling-je. Lerítt róla, hogy ide nem azok a tipikus kis party picsák járnak. Persze itt is voltak szép számmal, de még is látszott rajtuk, hogy a felső tízezer közül valók.
-Wow! Ez ez....nagy - csodálkozott Sofie. Megforgattam a szemem.
-Hallod S! Ha nem mondod azt hiszem egy patkány lyukba jöttünk- gúnyolódtam. Sofie erre csak jelentőségteljesen rám nézett, azzal 'ne legyél ilyen szarkasztikus' pillantásával.
-Na keressünk egy üres boxot csajok!-próbálta gyorsan terelni a témát Lina. És elindult a fal mellett elhelyezkedő kanapék, és asztalok felé. Nagy nehezen találtunk egyet, és keresgélés közben, belefutottunk néhány ismerősbe. Természetesen köztük voltak a One Direction tagok is. A lányokat persze ez cseppet sem zavart sőt...Kezdtem egyre dühösebb lenni. Haza akartam menni. Nem volt kedvem emberek közt lenni. Ráadásul ezt az érzést fokozta, hogy One Direction, olyan fél 11 fele átköltözött a mi boxunkba. Én magam is megdöbbentem mennyire irritált, ahogy ez az 5 fiú legyeskedik a lányok körül. Nagyon nem tetszettek nekem. Nem tudtam hova tenni ezt nagy barátkozást, főleg a történtek után. Elhatároztam kiderítem mit akarnak, de volt pár tippem...
-Kiengedsz?- kérdezte hirtelen egy hang. A szőke hajú barátnőnk hercege nézett le rám várakozóan.
-Talán untat Rose??- kérdeztem gúnyosan. És az említett hölgyeményt kezdtem keresni, de nem volt a jelenlévők között.
-Amint látod, mással van elfoglalva - mutatott a pult felé, a hangjában düh, és csalódottság keveredett. Én pedig követtem tekintettemmel az ujját, és pult mellett álló Rose-t pillantottam meg, aki még mindig kedvenc unokatesójával Jakey-vel beszélgetett. Fel se tűnt, hogy nincs itt. - Most pedig ha megbocsájtasz - egy laza mozdulattal felkapta az útjában lévő lábaimat, és arrébb tette majd távozott a boxból. Annyira feldühített Zayn eme megnyilvánulása, hogy belekellet kapaszkodnom a bőr kanapéba, hogy véletlenül se eredjek utána, és tegyek olyat amit lehet, hogy megbánnék. Vettem pár mély lélegzetet, hogy csillapodjék a dühöm, majd mikor elég beszámíthatónak éreztem magam, felkaptam a táskámat, és pult felé vettem az irányt. Hálás voltam, hogy Rosie már eltűnt a pult közeléből, mert annyira nem voltam jól, hogy beszélgetni is tudjak valakivel. Rendelni akartam valami erőset, de megígértem az orvomnak, hogy vigyázni fogok és, ezt zt komolyan be is akartam tartani. Nem akartam, hogy egy ilyen idióta srác miatt megszegjem magamnak, és kedvenc orvomnak tett ígéretemet. Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, rendelek egy üveg cole lightot, és veszek egy doboz cigit. Előkerestem Gina személyijét arra az estre, ha 'igazolni' kéne magam. Ez azért még is csak egy elit hely.
-Ne haragudj, rendelni szeretnék - szóltam oda kedvesen, az előttem elhaladó pultos srácnak .
-Máris - vigyorgott rám, majd lerakta a mögötte lévő asztalra a kezében lévő tálcát, és újra felém fordult- Nos?
-Egy cola light-ot ,és egy doboz 'black bright'-ot kérnék.- adtam le a rendelésem. A srác pedig ahelyett, hogy meg mozdult volna vagy legalább elkérte volna a személyimet, a pultra támaszkodott és mivel én is a pultot támasztottam, ezzel a mozdulatával távolság köztünk centikre nőt.
-Most komolyan, pont egy ilyen helyen akarsz Cola Lightot inni? - vigyorgott bele az arcomba. Kicsit meglepődtem, de gyorsan rendeztem arcvonásaimat.
-Úgy tervezem- válaszoltam közömbösen, és közben reméltem, hogy ezzel a nemtörődömséggel sikerül lekoptatnom.
-Ugyan már biztos találunk neked valami jobbat - mondta kajánul, miközben közelebb hajolt. Nem húzódtam el, ugyan is túlságosan is fáradt voltam, és olyan jól rátehénkedtem arra a pultra. A srác ettől természetesen felbátorodott, és feltűnően végig miért tekintetével, és az idióta vigyor szélesebb lett az arcán, mint akinek valami nagyon vicces jutott volna eszébe - Vagy csak nem fogyókúrázol? - kérdezte hirtelen, én pedig válaszként felhúztam a szemöldököm, de srác meg sem várva a válaszomat folytatta - Ha engem kérdezel, ennél szebb lábakat még nem láttam...szóval akkor mit is kérsz? - kérdezte kihívóan. Vettem egy mély lélegzetet, Közelebb hajoltam, hozzá annyira, hogy az arcunkat kb. két centi választhatta el egymástól. Bájosan rámosolyogtam
-Baromira eltévesztetted a házszámot, ha azt hiszed, hogy egy ilyen szöveggel gerincre vághatsz - a srác arcáról azonnal lefagyott a mosoly, valószínűleg nem éppen erre számított, de nem értem be ennyivel ezért még kegyelemdöfésként hozzá tettem - amint pedig már mondtam, egy cola light-ot szeretnék.- azonnal elhajolt és elindult, hogy végre kihozza a rendelésem. Szó nélkül lerakta elém a cola light-omat és a doboz black bright-omat, majd miután kifizettem őket gyorsan eliszkolt a közelemből. Elégedett mosollyal figyeltem távolodó alakját. Sose bírtam elviselni ezeket az egoista barmokat. Ráadásul igen rosszkor botlott belém. Az italomat szürcsölgetve, indultam el cigizésre kijelölt hátsó teraszra.
Nem volt túl nagy hely de nem is volt kicsi, szétszórtan elhelyezkedett néhány pad. Csak páran voltak kint. Éppen elindultam volna az egyik üres pad felé mikor meg hallottam a nővérem hangját.
-Dorotea? Te meg mit csinálsz itt? Csak nem el tévedtél? - kérdezte Gina kicsit aggódva.
-Nem, dehogy csak, kicsit kieresztem a gőzt- mutattam a kezembe lévő cigis dobozra.
-Na, mert? Történt valami? - fürkészte kíváncsian az arcom.
-Nem nagy dolog, csak kicsit felidegesítettek.- Gina, megkönnyebbülten felsóhajtott. Tudta, hogy engem nem nehéz kihozni a sodromból, ezért nem kerített nagy feneket a dolognak.
-Hát jó, de lehetőleg ne szokj rá, erre a feszültség oldó módszerre- bökött a fejével a cigim felé, majd jelentőségteljesen hozzá tette- Tudod Dodo, hogy én is így szoktam rá -megforgattam a szemeimet, utáltam, ha így hív, anya szokott így hívni ha 'leszid' valamiért.
-Igen is anya- gúnyolódtam, mire G felkacagott
-Jól van, inkább vissza megyek Judy-hoz és Zoé-hoz mielőtt még én is kihúznám gyufát.- azzal elnyomta a cigijét, és már ott sem volt.
A cigis dobozomat bontogattam, miközben leültem még az előbb kiszemelt padra. Már éppen a harmadik száll cigimet szívtam, mikor valaki teljes erőből kivágta a terasz ajtót. Csodálkozva fordultam hátra, hogy még is mi a fene történt, amikor Rosalie-t pillantottam meg a földön fetrengve. Ugyan is valaki nem kivágta az ajtót hanem átesett az ajtón. Ez a valaki történetesen Rosei volt. Azonnal felpattantam, és oda siettem hozzá.
-Rose, jól vagy? Nem ütötted meg magad?- Ahogy felnézett rám az arcomra döbbenet ült ki. Ugyan is a szemei ki voltak sírva, az alkohol szag pedig csak úgy áradt belőle.- Uram Isten, Rosalie mi történt?- kérdeztem aggódva, miközben pad felé kezdtem támogatni.
-Zayn..-szipogta, de ahogy kiejtette a nevet újra zokogni kezdett. Megvártam, hogy lecsillapodjon kicsit. Közbe csak úgy mardosott a düh, hogy még is mi a fenét csinálhatott az beképzelt kis hülye gyerek. Rosalie lassacskán megnyugodott. Nehezen, de végül sikerült elmesélni mi is történt.
-Mikor...beszélgettem Jakey-vel...Zayn oda jött, és a fejemhez vágta...hogy - vett egy mély lélegzetet - semmivel, se vagyok különb azoknál a lányoknál. Most pedig egy másik lánnyal van..Pedig múltkor...-de ezt már nem tudta befejezni, mert újra rátört a zokogás. Egy órával később, miután sikerült újra megnyugodnia, vissza mentünk. Rose elment a wc-re, hogy rendbe szedje magát, mert utána szeretett volna haza menni. Én addig gyorsan rendeltem még egy, cola-light-ot, mielőtt elindulunk.
-Mehetünk?- hallottam meg szőke barátnőm hangját, mögülem. Megfordultam és egy mosollyal nyugtáztam, hogy már is jobban néz ki. Karöltve indultunk meg a kijárat felé. Rose, nem akart elbúcsúznia lányoktól, mert nem akarta, hogy kérdezgessék, ezért úgy döntöttünk majd a taxiban írunk nekik egy sms-t, hogy hazamentünk. Alig tettünk meg néhány lépést, mikor velünk szembe megpillantottuk Zayn-t, és az újdonsült ágyasát, érzéki táncot lejtve.
-Ne foglalkozz velük, gyere- rángattam Rose karját, de nem mozdult.- Rose ne csináld már gyere!- Roselie egy erőteljese mozdulattal kitépte karjait az enyéim közül. Arca teljesen eltorzult. Még sosem láttam ilyennek. Nagy lendülettel megindult Zayn-ék felé, reflexszerűen utána kaptam, megijedtem tudtam, hogy egy féltékeny nő mindenre képes. Ám Rose, nem azt tette amire számítottam. Hirtelen megállt egy srác előtt, és megcsókolta. Srác természetesen nem ellenkezett. Sőt olyan szenvedélyes csókcsatába kezdtek, amilyet még ember nem látott a földön. Annyira megdöbbentett a látvány, hogy mozdulni se bírtam. Teljesen lefagytam, szó szerint lebénultam. Szerettem volna közbe avatkozni, de nem voltam képes megmozdulni. De nem is kellett, ugyan is a következő pillanatba a szőke One Direction tag letépte Rose-ról a srácot.
-Azonnal szállj le húgomról!- ordította fiú arcába, aki rettentessen zavarba jött, és magyarázkodni kezdett, hogy ő 'nem akarta'. Látszott rajta, hogy volt már benne pár pohárral, és valószínűleg holnapra semmire se fog emlékezni. Oda siettem Rose-hoz.
-Jól vagy?- kérdeztem aggódva, de Rosalie nem méltatott válaszra. Tudtam, hogy ez egy nagyon mély pont, ezért megpróbáltam valami okosat mondani, de valahogy semmi sem jutott az eszembe és csak rontottam a helyzeten. - Rosalie, én nagyon sajnálom...-kezdtem volna, de R. közbe vágott.
-Engem te csak ne sajnálj! Most biztos baromira örülsz, hogy igazad lett...mint mindig- ordította és faképnél hagyott. Szerettem volna, utána menni, és azt mondani, hogy ez nem igaz, de igaza volt. Mert valóban örültem annak, hogy igazam lett, de azt kívántam bár ne ilyen áron lenne. Nagyokat sóhajtva indultam ki újra a cigizésre kijelölt teraszra. Nagy szerencsémre jelenleg nem volt kint senki. Nagyokat szívva cigimből gondolkoztam a történteken, és élveztem, ahogy a testemben szétáradó nikotin megnyugtat.
-Dorotea- hallottam meg hirtelen magam mögül egy fiú hangot. Niall lépet be a helyiségbe - Szabad?- kérdezte angol úrember módjára, de én egy bólintással letudtam a választ.

-Már mindenhol kerestelek...Nem is tudtam, hogy cigizel - mondta meglepődötten én pedig miközben elnyomtam a 4. szálat, felvilágosítottam a valóságról.
-Mert, nem cigizek.- Niall meghökkent válaszomon.
-Akkor most miért szívod?- kérdezte és döbbenten, de ismételten elintéztem egy egyszerű válasszal.
-Mert - nagyon nem volt kedvem ecsetelni, hogy nem éppen sétagalopp az életem.
-Nézd Dorotea, én sajnálom, hogy az előbb bele avatkoztam a dolgokba, én csak...- kezdett magyarázkodni, de félbe szakítottam.
-Nem azzal, semmi gond, sőt megköszönöm, hogy segítettél- majd rá emeltem a tekintetem, és ki adtam magamból mind azt ami már régóta nyomta a szívem- de egyszerűen, nem értem. Miért vagytok folyton körülöttünk? Miért vagytok ilyen kedvesek velünk, azok utána, hogy betörtünk hozzátok, nem is egyszer? Mit akartok? Mert szerintem öt híres fiatal srácnak, sokkal jobba elfoglaltsága is van, mint pesztrálni a mi kis társaságunkat. Vagy szórakoztatók vagyunk? Valamivel elüthetitek a szabadidőtöket, ha éppen nem bájologtok a kamerák előtt? Ennyire unatkoztok? Akkor foglaljátok el magatokat valami mással, mert sem én, sem a lányok nem vagyunk játékszerek. Azt pedig jól vésd az eszedbe, de nem csak te, ha nem a többi banda társad is. Ha rá jövök, hogy mit forgattok a fejetekbe, baromira nem érdekel, hogy sztárocskák vagytok, még aznap szétrúgatom a nagyképű seggeteket.- sziszegtem Niall, meghökkent arcába - Most pedig, hogy megbocsájtasz - felálltam a helyemről, és faképnél hagytam a szöszi fiút. Mikor beértem azonnal Rosaliet kezdtem keresni. A végig jártam az egész táncparkettet a pult körüli részt, az egész szórakozó helyet, de nem találtam sehol.-Francba Rose, hol lehetsz?- fortyogtam magamba. Kicsit kezdtem kétségbe esni, mi van ha valami baja esett? A női mosdó felé vettem az irányt, hátha éppen bent 'múlatja' az időt. Lenyomtam a kilincset, és nagy lendülettel átléptem a küszöböt. Azonnal érdekes hangok csapták meg a fülem. A csapok felől jött amit egy fal választ el az ajtótól. Ki lestem a fal mögül és lesett az állam. Emma és Harry Styles éppen nagyon a dolgok közepén voltak, ugyan is észre se vettek annyira belemerültek egymás kényeztetésébe...
Azzal a lendülettel amivel bementem, távoztam is a helyiségből, mielőtt többet láttam, vagy hallottam volna. Sokkolt a dolog, de fele annyira sem mint a Rose-os, de lehet, hogy csak megedződtem az elmúlt egy órában. Bosszús is lettem, ugyan is Em volt az egyetlen akiben reménykedtem, hogy nem hisz ezeknek a 'bájgúnároknak', erre első adandó alkalommal össze feküdt az egyikkel. Megpróbáltam Rose, keresésére koncentrálni, hogy minél hamarabb kiverhessem a fejemből, ezeket egy életen át kísértő rém képeket. A tánctér közepén állhattam eredménytelenül, mikor egy pasi beleordította a mikrofonba
- A szondafújó verseny győztese pedig...ROSALIE HAARLEND!!!!!!!!!!!!!- az ájulás kerülgetett a név hallatán. Amilyen gyorsan csak tudtam, megpróbáltam átvergődni magam a tömegen. Nem érdekelt az emberek nyavalygása aki az utamba került félre löktem. Ahogy a színpadhoz értem, nem éppen mindennapi látvány fogadott. Az illuminált állapotban lévő Rosalie, éppen valamiféle örömtáncot próbált járni, a kb. húsz centis magassarkújában. Aminek természetesen az lett a vége, hogy majdnem orra esett, de szerencsére műsorvezető srác időben elkapta. Se szó se beszéd felmásztam a színpadra, és megpróbált lerángatni onnan. Két srác segítségével sikerült csak, ugyan is Rose-ra valami féle hiszti roham tört rá, hogy ő a színpadon szeretne táncolni. Megköszöntem a két fiúnak a segítséget, és megnyugtattam őket, hogy innen átveszem. Kicsit túlságosan is segítőkészek voltak, ráadásul felajánlották, hogy 'szívesen' hazakísérik Rose-t, hogy nekem ne kelljen ilyen hamar lelépnem az 'év bulijából'. Jó tudni, hogy vannak még ilyen 'önzetlen' emberek...
-Rose figyelj rám, muszáj összeszedned magad, mert haza kell menünk- néztem komolyan tekintettel a barátnőmre, de R. a következő pillanatban kitépte a kezét az enyémből:
-Nem megyek sehova! - kiabálta és rohanni kezdett.
-Rosalie, azonnal állj meg!- kiáltottam utána, de Rose mint aki meg sem hallotta, futott tovább, én pedig nem tehettem mást utána eredtem. Fogalmam se volt, hogy tud Rose még ilyen állapotban is, és ekkora magassarkúban ennyire gyorsan futni. Miután körbe rohangáltuk a helyet Rosie, egyszer csak feltépett egy ajtót, és eltűnt mögötte. Én is az ajtóhoz siettem, és nem törődve 'Magán terült. Belépni Tilos!' felirattal, barátnőm után rohantam. Egy hatalmas kert közepén találtam magam, előttem pedig egy óriási palota volt. R. a hatalmas ház felé tartott, én is jobban kezdtem kapkodni a lábaimat, mert nagyon féltem, hogy megismétlődik a One Directionos incidens, és lehet, hogy itt már nem lesznek velünk olyan elnézőek. Kellett nekem ilyenekre gondolni... Azon nyomban meghallottam magam mögött egy mély férfi hangot.
-Azonnal álljanak meg, ez magán terült!- hátra fordultam, két rendőr eredt a nyomunkba. Ám, de Rosalie-nak esze ágában se volt leállni, és most már valahogy nekem se. Pedig azt hittem, hogy kiköpöm a tüdőmet. De nem volt szerencsénk, mert rendőrök hamar beértek engem, és végül Rose-t is elkapták.
-Letartóztatom önöket, magán területre való behatolásért!- Közölte velünk a biztos úr. Legszívesebben a fejemet fogtam volna, hogy miért pont velünk történik ilyen, de nem tudtam ugyan is megbilincseltek. A hátsó kijáraton vezettek ki minket, és úgy érzetem magam mint valami sorozat gyilkos, amikor a fejemet lenyomva ültettek be a járőrkocsiba. Csend honolt a rendőr autóban , mikor Rosei-ra újra rátört a hiszti roham, és könyörögni kezdett a 'rendőr bácsinak', hogy vigye haza. Lemondóan sóhajtottam, és abban reménykedtem, hogy harminc éves korom előtt kiengednek. Mikor beértünk az őrsre engem egy cellába vezettek Rose-t pedig elvitték egy kicsit kijózanítani, mert ilyen állapotban nem lehetett kihallgatni. Egy óra elteltével Rose-t is behozták a cellába. Sokkal jobban nézett ki, és látszott rajta, hogy elég józan ahhoz, hogy felfogja, ez a helyzet nagyon nagyon rossz. Csend honolt a cellába. Próbáltam beszélgetést kezdeményezni, megkérdeztem, hogy mit csináltak vele- elvileg kapott valami gyógyszert, ami felszívja az alkoholt- de látszott rajta, hogy nincs éppen beszédes hangulatában. Lerítt róla, hogy össze van zuhanva, és abban is biztos voltam, hogy fuldoklik a bűnbánatban. Egyenként behívtak minket a kihallgatásra, és felvették az adatainkat. Tudtam, hogy bűncselekmény, de Gina személyijét adtam oda mert, ha nem lett volna nálam akkor most értesítették volna a szülőket is. Rose meg már úgy is nyár elején betöltötte a 18-at. Úgy gondoltam miattam ne keveredjünk még nagyobb bajba....
A kihallgatás után telefonálhattunk, hogy jöjjön értünk valaki, és tegye le az óvadékot. Em-át hívtam, mivel tudtam, hogy ő akár hol van akármit csinál, felveszi a telefonját...még akkor is ha Harry-vel múlatja az időt...
Kb. a 9. csöngetésre vette fel Em, még bele sem szólt a kagylóba, én már rázúdítottam mindent.
-Em! Letartóztattak minket Rose-val.- vártam valami reakciót, de Em meg sem mukkant, ezért folytattam - Mindent elmesélek de most nincs sok időm. Ide kéne jönni és lerakni az óvadékot. Próbáld megkeresni G-t. De lehetőleg ne ő hozza be pénzt. Ígérem mindent elmondok, csak most tegyetek mindent úgy ahogy mondom. Le kell tennem. Kérlek siess és sajnálom. - Ahogy letettem, egy hatalmas sóhaj szaladt ki a számon. A sírás kezdett kerülgetni, de megfogadtam, hogy nem fogok sírni, itt és most nem. Ahogy bezárták mögöttem a cellának az ajtaját Rose aggódva figyelte az arcomat. Mivel ő vissza utasította a telefonálási lehetőséget, most Emmán múlik szinte minden. Reméltem, hogy megtalálja G-t.
-Felhívtad őket?- kérdezte halkan Rose, én pedig válaszként bólintottam.
-Felvették, és elvileg jönnek- válaszoltam én is suttogva. Rose-nak egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját, de nem kérdezett többet. Újra csend telepedett közénk, de most valahogy nem bántam a dolgot. A gondolataimba temetkezve vártam, hogy a felmentő sereg megérkezzen, de idő csigalassúsággal telt. Minden perc végtelen hosszúságúnak tűnt.
-Dorotea - törte meg Rose remegő hangja a csendet. Feleszméltem gondolataim közül, és a barátnőmre néztem - Sajnálom- suttogta halkan, és olyan arcot vágott mint aki fél attól, hogy összeszidják. Futólag megmosolyogtatott a látvány, de Rose arcáról némán kezdtek le folyni a könnyek, és azonnal újra úrrá lett rajtam a komorság.
-Rose, te is mehetsz át nehéz időszakon, ne.... - próbáltam vigasztalan pityergő barátnőmet, de félbeszakított.
-Ne.. mond, hogy ne sajnálom, mert sajnálom. De nem csak ezt, hogy bele rángattalak ebbe a képtelenségbe- nézett körül jelentőségteljesen- ha nem azt is, hogy nem hittem neked Zaynnel kapcsolatban. Képes voltam kifordulni önmagamból, és neked támadni..mindezt egy fiú miatt. Nagyon sajnálom - ahogy ki mondta az utolsó szavakat zokogni kezdett. Oda csúsztam mellé és átöleltem. Ritka gesztus volt ez tőlem, még a szüleimmel is ritkán ölelkeztem. De láttam, hogy a legjobb barátnőm romokban hever, félre kellett tennem a kemény énemet, és most nem esett nehezemre. Nagyon sajnáltam, hogy pont Rosalie-val történik ez. Nem érdemelte ezt. Türelmesen meg vártam, hogy kisírja magát, aztán kértem az egyik rendőrtől egy zsebkendőt. Mivel, végig nézte a jelentünket kérdezés nélkül átnyújtott egyet.
-Nem jönnek Emék igaz? - kérdezte halkan Rosie, miközben a szeme alatti elfolyt festéket próbálta letörölni.
-Nem tudom, nem sok reményt fűzök hozzá, de..-nem tudtam befejezni a mondatomat, mert félbe szakítottak.
-Hölgyeim, szabadok- tárta ki hirtelen előttünk a cella ajtót az egyik egyenruhás. Rose-val össze néztünk, majd mielőtt meggondolták volna magukat felpattantunk, és az elő csarnokig meg se álltunk.
-Örök hálám E...-kezdtem volna bele, mikor Niall-el találtam szembe magam. Megdöbbenve méregettem a fiút, és közben a kérdések csak úgy kattogtak a fejemben 'Mit keres ő itt? Hol van Em?'. Nem tudom, hogy szőke srác gondolat olvasó e, de alig láthatóan megrázta a fejét hangtalanul azt tátogat,'ne itt, majd kint elmondom'. Most az egyszer igaza volt, tényleg nem itt kéne jelenetet rendeznem, mert akkor nagy a valószínűsége, hogy itt fogok leérettségizni. Szó nélkül távoztunk az épületből és parkoló felé vettük az irányt. Egy fekete kocsi várt ránk a parkoló végében, de nem voltam hajlandó válaszok nélkül beszállni. Az ajtó előtt megtorpantam és szembe fordultam a sráccal.
-Elárulnád még is mit keresel itt?- kíváncsiskodtam, de a hangomból kihallatszott neméi szarkazmus . Niall felsóhajtott, valószínűleg hanghordozásom miatt, de lehet, hogy csak szerette volna elkerülni ezt kérdést.
-A kocsiba nem mondhatnám el?-kérdezte könyörgően, de ellentmondóan megráztam a fejem.

-Oké. Amikor éppen ültem a boxunkba, észrevettem, hogy valamelyik lány telefonja világít. Mivel mindenki eltűnt gondoltam, felveszem, mert elég sokáig csörgött. Aztán te elmondtál mindent a telefonba, én meg értetek jöttem.
-Wowwowowooo..vissza..álljon meg a menet! Te leraktál értünk 2500 font óvadékot?- hangsúlyoztam ki minden egyes szót, egyszerűen nem akartam hinni a fülemnek. Niall láthatólag szerette volna ezt a kérdést is elkerülni.
-Nem, hagyhattam, hogy egy börtönbe éjszakázzatok...- zavarában megrántotta a vállát. Szerettem volna őt utálni ezért, vagy dühös lenni rá vagy bármi, de nem tudtam. Minden dühöm, haragom, utálatom, elszállt. Niall tengerkék szemeiből csak áradt az őszinteség, és ebbe már nem tudtam belekötni.
-Nagyon szépen köszönjük, és természetesen holnap átutaljuk a pénzt. Ugye Rose? - az addig csendben álldogáló Rose, mellém lépett-
Tényleg nagyon köszönjük! -rebegte hálásan majd hozzá tette - És holnap reggel első dolgunk lesz átutalni a pénzt.-Óóó persze...-ironizált a fiú
-Niall ez egy jól kereső fizetésnek fele meg, biztos.....- kezdtem volna vitatkozni de a szőkeség nem hagyta, hogy befejezzem.
-Nem vitatkozok veled Dorotea - vigyorgott rám miközben kitárta előttem az ajtót. Hihetetlen kedve megráztam a fejem, és durcásan beültem a sötét autóba.

Rosalie, egyenletes szuszogását figyeltem mikor, lefékezett az autó, Rosiék háza előtt. Óvatosan felkeltettem, hogy otthon van, és Niall segítségével betámogattam a házukba. A kocsiba vissza ülve a szőkeség csatlakozott, hozzám a hátsó ülésre. Halkan pityegni kezdett a telefonja.
-A fiúk most írtak egy sms-t, hogy haza mentek és Emma is velük ment. Amelia meg Sofie kerestek titeket, de mivel nem találtak, ők is haza mentek.- vázolta gyorsan a helyzetet.- A telefonom- jutott hirtelen eszembe, és mint valami őrült kaptam elő az iphone-omat. Nem néztem meg kb. a buli kezdete óta. Húsz nem fogadott hívás, és tizenegy sms várt. Gyorsan át futottam a 'merre vagy? hol vagytok?' tartalmúakat, majd megnyitottam az utolsó üzenetem ami Sofi-tól jött.
'Niall azt mondta, hogy haza menetetek Rose-val, mert rosszul érezted magad. Remélem semmi komoly. Legközelebb írj azért egy sms-t. Mi most indulunk Linával, Liam haza kísér minket. Emma szokáshoz híven felszívódott, de Louis megígérte, hogy megkeresi, és haza viszik. Holnap mindenképpen átnézek hozzád! Jobbulást! xoxo S.'Gyanakodva néztem fel Niall-re. Nem értettem miért mondta, hogy rosszul éreztem magam, és hogy haza mentünk Rose-val? Zavaromban kikapcsoltam a telefonom, és az utat kezdtem figyelni. Niall halkan dúdolni kezdett valamit, egész megnyugtató volt, de lehet, hogy csak túl fáradt voltam már a kritizáláshoz. A kocsi hirtelen lefékezett. Meglepődve pillantottam körbe, hogy már a házunk előtt is vagyunk. A kilincs után nyúltam, hogy kiszállhassak, de Niall megelőzött. Furcsán méregettem, nem voltam, hozzá szokva az udvariaskodáshoz. Táskámat a kezembe szorítva kiszálltam a járműből, és nagy léptekkel a kapu felé kezdtem lépkedni, de kíváncsiságom felül kerekedett fáradtságomon.
-Miért, mondtad azt Sofie-nak, hogy rosszul lettem, és haza mentem?- pördültem meg a tengelyem körül és a szőkeség arcát kerestem. Niall egy pillanatra meglepődött, majd rendezte arcvonásait.
-Mert azt hittem, hogy haza mentetek, miután a cigis részlegnél 'beszélgettünk'...- válaszolta halkan.
-De miért mondtad azt, hogy 'rosszul lettem'?- egyszerűen nem értettem, miért nem mondta el az igazat?
-Nem tudtam, hogy az orrukra akarjátok kötni, a történteket. Rosalie nem tűnik olyan lánynak aki...-harapta el mondatát. Viszont nekem még mindig nem volt tiszta minden.
-De miért nem mondtad el?- kíváncsiskodtam tovább.
-Mert eléggé világosan értésemre adtad, hogy nem bízol bennem. Ez pedig így elég nyakatekertnek tűnhet neked. De tényleg semmilyen hátsószándék nem vezérelt - a szemét kerestem, hogy igazat mond e, de teljesen őszintének tűnt. Hirtelen kellemetlenül éreztem magam, hogy pont azt fiút fenyegettem meg aki kihúzott életem legnagyobb kalamajkájából.
-Nézd, én nem egészen úgy értettem...kicsit felidegesített Rosalie, de igazából hálás....- fogtam bele egy elég gyér magyarázkodásba, de félbeszakított.
-Nem kell hálásnak lenned Dorotea, amit tettem magamtól csináltam, nem kértél meg rá tehát ne aggódj- mosolygott rám. Meghökkentem, hogy mennyire a lényegre tapintott. Gyűlöltem szívességet kérni, és utána hálálkodni. Elkellet ismernem elég jó ember ismerő a srác.
-Azért azt megköszönöm, hogy haza hoztál! -futólag megeresztettem egy mosolyt, majd elindultam a ház felé, de Niall elkapta a karomat, és szembe fordított magával. Lassan közeledni kezdett az arc az enyémhez. Szerettem volna elfordulni, de szemei bilincsbe verték az enyémet. A távolság milliméterekre csökkent köztünk, mikor Niall hirtelen elfordított a fejét, és egy puszit nyomott az arcomra. Nekem pedig egy óriási kő esett le a szívemről.
Jó éjt! - lehelte, majd kocsihoz sietett és már ott sem volt...

Amelia ruhája:

Dorotea ruhája:

Emma ruhája:

Rosalie ruhája:

Sofie ruhája:

2012. augusztus 21., kedd | 18:58 | 0 komi

Chapter 6: Passion for passion

Sziasztok! Kedves olvasóim nagyon sajnálom, hogy ennyit kellett várnotok a következő részre. Nagyon remélem, hogy túlfűtött tartalommal valamelyest sikerül kompenzálnom a várakozásotokat:) Remélem élvezni fogjátok, és köszönet minden kedves olvasómnak. Ígérem, többet nem tűnök el ilyen hosszú időre:)

xox Meli

Rosalie szemszöge:

Sosem fájt még ennyire Tea furkálódása. Mindig el-elejtett egy két sértő megjegyzést, de ez... ez most túl sok volt. Annyira nem bírtam ránézni, hogy még a bocsánatkérését is elengedtem a fülem mellett. Nem tudtam meghallgatni, hogy mivel indokolja előző kirohanását, ezért inkább kidobtam a szemetet és leszegett tekintettel elhagytam Martinez rezidenciát.

Nem is tudom igazán megmondani, hogy mi fáj jobban. Az hogy miket mondott Zaynről vagy az, hogy elő mert hozakodni a Markos témával. Amikor vége volt annak az időszaknak csak egyetlen kérésem volt a lányoktól, az, hogy soha többet az életben nem beszélünk erről... Nem hiszem el, hogy a tegnap estével annyira fel tudtam idegesíteni, hogy ezt a fejemhez vágja. Már nem is vagyok mérges, hanem csak zavart és sértett.

Valahol a szívem mélyén tudtam, hogy valójában mi dúlt fel ennyire. Az, hogy a jelenlegi egyetlen reményem, az hogy még valaha normális kapcsolatba kezdjek egy normális fiúval, ezt rombolta le Tea pár mondatával. Igen, én is tudom, hogy Zayn egy sztár és hogy valójában nem akar semmi komolyat egyetlen lánytól sem, de ki tudja... Nem vagyok olyan naiv, hogy azt higgyem én majd megváltoztatom vagy ilyesmi de azért érezhetem jól magam. Egyszer követtem el azt a hibát, hogy egy fiút nagyon közel engedtem magamhoz de ez nem fordulhat elő még egyszer... Nem engedhetem meg magamnak. De Zayn tényleg kedves és aranyos srác, és nem úgy tűnik mint akinek hátsó szándékai lennének.

Egy lefékező kocsi zaja ébreszt fel elmélkedésemből majd halk anyázás. Most vettem észre, hogy leléptem a járdáról és majdnem elütöttek. Gyorsan bocsánatot kértem, majd folytattam utam a biztonságos járdán. Még csak pár háznyira jártam Emmáéktól. Most, hogy kicsit kiszellőztettem a fejem, kicsit bűntudatom lett, hogy úgy köszönés nélkül leléptem... De sajnos nem bírtam volna tovább elviselni Doroti jelenlétét. Ha még egy percig ott maradok elszabadult volna a pokol. Nem bírtam volna uralkodni magamon. Általában igen türelmes és nyugodt vagyok, de ez most betett.

Hirtelen elmosolyodom... A tegnap este jutott eszembe. Bár tudom, hogy végül nagyon rosszul sült el, én mégis jól éreztem magam az este kezdetén.

** Igen lehet kicsit izgulok, de nem értem valójában miért. Jó persze, hogy Zayn miatt de akkor is. Nem hinném, hogy a kis incidensünkkor olyan fantasztikus benyomást tettem volna. És igen végre megpillantom őket... és őt. Kicsit meglepődve tapasztalom, hogy mikor ők is felfedeznek minket, rögtön elindulnak felénk. Bár aztán rájövök, hogy valószínűleg csak minket ismernek a partiról, így még jó hogy idejönnek. De most ez sem tudja lelohasztani lelkesedésemet. A fiúk kedvesen cseverésznek és üdvözölnek minket ami engem nem érdekel túlságosan. Azonban mikor Zayn oda lép hozzám és köszön nekem, minden elhatározásom, hogy nem fog érdekelni, kárba veszik.

Ezután az este nem is alakulhatott volna jobban, Zayn el sem mozdult mellőlem, és bár éreztem Tea szúrós tekintetét a hátamon, nem tudott túlságosan eltéríteni a fiútól. Zaynben az a legjobb, hogy nem nyomul, vagy ilyesmi. Olyan, mint aki inkább meg akar ismerni előbb. Rengeteg dolgot kérdezett tőlem, azonban én csak pár dolgot tudtam meg róla. Éppen egy nyaralós balul elsült sztoriba kezdtem, mikor a lányok megjelentek a rossz hírrel...**

Tovább is pörgetném magamban az este történteket, azonban egy ismerős hang töri meg az utca szokatlanul nagy csendjét...

Emma szemszöge:

Be kell vallanom, még soha nem láttam ennyire ijedtnek és tanácstalannak, pedig jó pár zűrzavaros dolgot átéltünk már együtt. Szemei könnybe lábadtak, és arrébb csúszott a széken, hogy én is odaférjek. Ezután rákattintott a monitoron a 'Play' gombra, és elindult egy felvétel, melynek létezéséről én magam sem tudtam. A videó 22:00-tól 04:00-ig tartott. Sofie már tudta, hogy hova kell tekerni a felvételben, hogy a lehető leglényegesebb momentumra tudjunk fókuszálni. Nem sokkal a buli kezdete után, 23:09-kor állította meg a tekerést, és ismét rákattintott arra a bizonyos 'Play' gombra. Itt már én is nagyon meg voltam rémülve. Sokkal jobban féltem ettől a videótól, mint az elmúlt egy évben bármitől. És akkor elkezdődött. A kisfilmen tisztán lehetett látni, ahogy Delphina egy kis kék bogyót csempészett bele az egyik narancsleves pohárba. Könnyen észrevétlen maradhatott volna, ha apukámék nem gondolnak a rosszmájú emberekre a házunk építésekor, és nem kamerázzák be szinte az egész házat. Csak azt nem értem miért akarna nekem rosszat Delphi.. Soha nem ártottam neki. Sofie is tanácstalanul állt a dolog előtt.

- Komolyan Em, nincs valami amit el akarsz mesélni? Nem kaptatok össze valamin? -kérdezte S.

- Nem!! Elmondanám! Jó.. az tény, hogy a kapcsolatunkban mindig jelent volt a zöldszemű szörnyeteg, de ő inkább Ginával rivalizált.

Igazából nem értettünk semmit, és szóhoz sem tudtunk jutni. Aztán elfogott a düh.

- Elhiheted S., hogy nem hagyom ezt annyiban! Nem olyan fából faragtak!! -kiáltottam, és éreztem ahogy szétáramlik bennem az adrenalin.

- Nyugodj le, Em.. megrémítesz!

- Nem, Sofie!! Kattints a folytatásra, látni akarom, hogy jutottam el végül addig, hogy Harry karjaiban kötöttem ki, méghozzá anyaszült meztelenül.

Ekkor S. ismét megnyomta a Play gombot ami egy teljes lavinát indított el bennem. Igen, biztos voltam benne hogy látni akarom, éppen csak abban nem, hogy mit akarok látni. Mikor végre bejöttek a lányok a videón, én már az összeomlás szélén álltam.

Olyan indulat, kétségbeesés és zavartság áramlott szét a testemben, amilyet még sohasem éreztem. Akárhányszor végigpörgettem magamban az estét, valahányszor végig gondoltam a szörnyebbnél szörnyebb eshetőségeket, erre az egyre nem számítottam. Pedig ez volt a legegyszerűbb megoldás, mégpedig a semmi. Igen, hiszen a videón tisztán látni hogy azon az éjszakán semmi az ég világon nem történt.

Tisztán kivehető ahogy beráncigálom önkívületi állapotomban a kissé spicces Harryt a helységbe, majd pedig önként és dalolva privát sztriptíz nyomtam neki, melyet ő - bár nagy csajozó hírében áll- csak egy lesütött tekintettel díjaz. Erre én felbőszülök, nekiesek és leráncigálom róla minden ruháját, meg kell mondani azért nem ellenkezett és mire én még többet akarnék tőle, felfordul a gyomrom és a kukába hányok. Ezután ő felsegít és fel próbál öltöztetni, amikor betoppannak a lányok...

Soha nem éreztem még ennyire kínosan magam. Nagyon komoly és súlyos vádakat vágtam Harry fejéhez. Azonban még mindig érzem azt a keserűséget. Nem hiszem el, hogy ő kissé spicces állapotában ne tudott volna leállítani. Hirtelen elmúlik minden bűntudatom és a harag újra elönti testem.

- Azt hiszem beszélned kéne vele, elvégre...- próbált érvelni S. azonban félbeszakítottam.

- Ez még nem mossa őt tisztára! Akkor is fent tartom az állításom, miszerint az a kis nyápic visszaélt a helyzettel

- Kérlek Em, csak dühös vagy mert most az egyszer nincs igazad. De ezt könnyen ki lehet küszöbölni. Csak egy egyszerű bo...

- Na azt már nem! Még hogy én kérjek bocsánatot? Na azt lesheti a kis Rómeó!

- Kérlek Em ne mondd ezt! Tudod hogy igazam van. Ami pedig Delphinát illeti...

- Oh, te jó ég. Ne is mondd mert a végén olyat teszek amit tényleg megbánok. Most le kell higgadnom majd utána elbeszélgetek vele.

- Át kéne menned a szomszédba.

- Jajj S. hagyd már ezt a hülyeséget! Nincs az a pénz!

- Rendben akkor ne kérj bocsánatot de legalább beszéljétek meg.

- Nem fogsz békén hagyni ugye? Na jó rendben, de nem ígérek semmit. Lehet hogy egyikünk nem jön ki élve a szobából.

Nem hiszem el hogy itt állok. Valójában miért is jöttem? Mit fogok mondani? Oh a francba miért is nyomtam meg az a vacak csengőt. Most már nem menekülhetek. Hallom ahogy valaki kinyitja a ház ajtaját majd elindul a kapu felé. Lassan fordul a zár, majd Harry alvástól kómás fejével találkozom. Egy pillanatra megtorpanok, de végül erőt veszek magamon és invitálás nélkül bemegyek a kapun. Harry még mindig értetlenül, álmosan és sértetten néz a szemembe.

- Harry, beszélhetnénk? Mondjuk nem itt ahol bárki hallhatja?

Harry szemét egy közeli fára szegezi majd vonakodva megszólal: Persze, menjünk be a házba. Egy kis eldugott szobácskába vezetett majd pedig leült, mint aki vár valamire. Azonban szeméből a sértődöttség egy percre sem hunyt ki. Egy ideig a berendezést figyeltem, azonban végre elhatározásra jutottam és bele kezdtem a mondandómba.

- Először is szeretném leszögezni az elején, hogy nem bocsánatot kérni vagy könyörögni jöttem ide. Pusztán azért, mert nem szeretem a lezáratlan dolgokat. Kiderült, hogy szemfüles édesapám mindenhová szerelt kamerát a házban. Nincs értelme részletekbe mennem, elég legyen annyi, hogy tévesen ítéltem meg a helyzetet, és abban, hogy bedrogoztál engem, ártatlanul vádoltalak meg. Azonban hangsúlyoznám, hogy attól még visszaéltél egy kényes helyzettel így az utána következő dolgokért, még ha komolyabb dolog nem is történt, te vagy a hibás. Kiszolgáltatott helyzetben voltam, és te nem állítottál meg engem.

Az egész beszédemet némán, rezzenéstelen arccal hallgatta végig. Eltelt öt perc, mire végre reagált az elhangzottakra.

- Először is, remélem tudod, hogy milyen aljas dolog ilyen szörnyűséggel megvádolni egy úriembert. Ha valóban végig nézted a videót láthattad, hogy semmit nem tettem veled, tehát nincs jogod ilyen vádakkal illetni- Harry egyre izgatottabban és hangosabban beszélt.

- Hah, úriember? Valóban minden kis nőcskédnek így mutatkozol be?- mondtam idegesen, már-már ordítva.

- Semmit nem tudsz rólam, a magánéletemhez meg aztán végkép semmi közöd!

- Hiszen én is a magánéletedhez tartozok. Ha nem emlékeznél én vagyok az egyik áldozatod.

- Na ebből elég. Azt sem tudod mit beszélsz.

Egyre hevesebben vitáztunk. Már szinte egymás arcába ordítoztunk. Elöntött az adrenalin és a vágy. Hirtelen nem bírtam már tovább és rávetettem magam. Megcsókoltam, de olyan intenzíven, hogy magam is meglepődtem. Esze ágában sem volt megállítani engem. Hevesen, vadul csókolóztunk. Hirtelen eltolt magától és szinte üvöltve mondta:

- Kibírhatatlan vagy. Nem tudsz felelősséget vállalni a tetteidért. Elszúrsz valamit és aztán még neked áll feljebb.- majd újra magához vont és folytattuk. Ekkor azonban én szabadultam ki és vágtam a fejéhez vadabbnál vadabb vádakat.

Egyetlen kézmozdulattal lesöpört mindent az asztalról majd felrakott engem rá. Nem volt finom, vagy gyengéd inkább mint egy mohó vadállat. De nem is vágytam gyengédségre vagy romantikára csak a heves, vágytól fűtött érzékekre. Minden perc maga volt a mennyország. Nem törődtem a ruháival ,egyszerűen letéptem őket és ő is hasonlóképpen cselekedett. Az ajkamba haraptam amint pillanatok alatt eljutottunk a gyönyör csúcsára. Olyan olajozottan működött minden közöttünk, mint egy összeszokott párosnál. Eszméletlenül működött közöttünk a kémia és ez elég is volt. Nem kellett tekintettel lenni a másikra, csak az egyén kielégülése volt a lényeg.

Még zilálva feküdtem az asztalon amikor Harry leroskadt az első székbe. Teljesen kimerültem, nem bírtam mozdulni. De akkor, amikor végre lenyugodtam egy kicsit, hirtelen minden probléma, gondolat és gyötrelem eszembe jutott és most már félve keltem fel az asztalról, hogy Harry szemébe nézhessek.

Tudtam. hogy nem helyes, hogy csak így megfutamodom, de akkor ezt láttam az egyetlen lehetőségnek.

Mielőtt Harry bármit szólhatott volna, felkaptam a néhol megtépázott ruhámat, és anélkül, hogy bármerre is néztem volna, kirohantam a szobából. Egyenesen ki a házból. Ekkor megtorpantam, hiszen a kapu zárva volt, de szerencsémre Louis éppen ekkor jött haza, így mindenféle magyarázkodás nélkül kirohantam és egészen a szobámig meg sem álltam. A lányok már mind elmentek, így egyedül lehettem kusza gondolataimmal...

Rosalie szemszöge:

Zayn mosolyogva állt mögöttem amikor megfordultam. Hirtelen elszállt minden gondom, bajom és csak rá tudtam koncentrálni. Nem hiszem el, hogy egy ilyen fiúról Dorothy ilyen dolgokat mondott. De ez most nem számít. A magam ura vagyok és ez az én életem, tehát azzal töltöm az időmet amivel akarom.

- Nagyon örülök, hogy megtaláltalak. Már csengettem Emmáéknál, de úgy tűnik senki nincs otthon. Téged kerestelek.

- Hát. megtaláltál, amint láthatod.

Zayn megint elmosolyodott, de egy pillanatra sem vette le a szemét rólam.

-Lenne kedved elmenni valahová? Mondjuk beülhetnénk beszélgetni kicsit.

- Persze, mehetünk.- tudom, hogy nem élhetem bele magam, de valahogy nem megy. Zayn teljesen elvette az eszem. Általában mindig megfontolt vagyok azonban ha ő a közelemben van, teljesen szétesek. Nem tervezek semmit, nem gondolkodom, csak neki szentelem minden figyelmemet.

Egy gyönyörű olasz kis kávézóba mentünk. Nagyon sok dolgot megtudtam Zaynről. Teljesen megnyílt nekem. Látszott rajta, hogy megbízik bennem. Örültem, hogy végre nem csak én jártatom a számat. Félek, hogy egy idő után már nagyon fogja unni a hangomat. De persze a legszebb dolgoknak is vége kell legyen egyszer. Ez a vég pedig az anyám, ugyanis konzervatív lévén mindig a tökéletes időben hív, hogy ideje hazamennem.

Zayn nagyon kedves, és felajánlotta, hogy hazakísér, amit készséggel el is fogadtam. Az út nem valami hosszú, de legalább addig is élvezhetem a társaságát. Annyira furcsán hat rám az egész jelleme. Mintha teljesen kifordulnék önmagamból.

Elértünk a kapuig, ahol sajnos búcsút kell tőle vegyek. Bizonytalanul álltam, mint aki vár még valamire magam sem tudom mire. Csak filmekből tudom, hogy milyen az igazi "csókpillanat", de ez teljes mértékben az volt. Csak vártam ott esetlenül és bambán és úgy látszik Zayn nem igazán érezte a pillanatot.
Kissé csalódottan indultam el felfelé a lépcsőn, amikor Zayn gyengéden megfogta a karom. Nem fordultam meg. Nem tudtam megfordulni. Mindig is álmodoztam arról, hogy milyen is lesz az első csókom. Már sokszor elcsattanhatott volna, de vártam a megfelelő fiúra. És tudtam, hogy ő a megfelelő. Most mégis mintha berezeltem volna. Megfordultam, de nem mertem a szemébe nézni. Tudtam, hogy abban a pillanatban, amikor meglátom a tekintetét, nem fogok bírni magammal. Előttem volt a kis kori álmom, ahogy a zuhogó esőben állok majd pedig az egyik lábamat felemelve csókolózom a hercegemmel. A körülmények nem stimmelnek, de a legfontosabb dolog, a tökéletes herceg ott állt előttem. Ennyi a lényeg, a többi nem számít. Lassan felemeltem a tekintetemet és egyenesen a vágytól égő szemébe néztem. Mindössze centiméterek választották el ajkainkat. A szívem annyira dübögött, hogy féltem Zayn is meghallja. Alig álltam a lábamon.
A pillanat, amikor ajkunk összeért, minden várakozást felülmúlt. Elvesztem, és nem tudtam megállni úgy, mint az álmaimban tettem. Az ajkam az övére tapadt és szaporán vettem a levegőt, már amikor tudtam. Nem engedtem el egy pillanatra sem, nem mintha ő ellenkezett volna. Szorosan a falhoz nyomott és szenvedélyesen folytatta, amit elkezdtünk.
Nem tudom mi történt volna, ha nem éppen akkor akar bemenni a házba Mrs. Smith, megzavarva ezzel elfoglaltságunkat. Gyorsan összeszedtem magam, és elengedtem végre a magamhoz láncolt fiút, aki széles mosollyal az arcán távozott a kapun.
Hihetetlen. Nem így ismertem meg magam. Mindig is visszafogott voltam. Zayn egy teljesen másik énemet hozza elő. Egyszer csak azt éreztem, hogy tényleg nem tudtam volna megállni. És ez megrémisztett, ugyanakkor felszabadulttá tett...

2012. augusztus 9., csütörtök | 5:53 | 0 komi

Chapter 5: The painful truth

Sziasztok! Meghoztam az új fejezetet, remélem tetszeni fog! :) De, mielőtt neki látnátok az olvasásnak, hadd köszönjem meg a majdnem 1000 fős látogatottságot. :) Kellemes olvasást! :)
xox M

http://data.whicdn.com/images/32093018/shannon_crees_26_large.jpg

Amelia szemszöge:

- Mégis mi a büdös franc történt itt?! - vágta ki az ajtót Emma, ami a fejemnek koppant.

- Most komolyan? Te normális vagy Em? - kérdeztem éretlenül és a sajgó fejemhez kaptam a kezem.

- Lányok, mit csináltatok? Az egész ház úgy néz ki, mint egy disznóól... és még szépen is fogalmaztam.- fakadt ki Em.

- Sikerült felébrednünk a téli álomból, királykisasszony? - gúnyolódott a hangzavarra felébredő Tea.

Emma arca hirtelen elváltozott, kiült rá a kétely. Tudta, hogy valami nagyon csúnya dolog történhetett tegnap.

- Most akkor valaki magyarázza el nekem, hogy ki csinált állatkertet a házunkból?

- Inkább válaszolj erre a kérdésre te! Mégis mennyit kellett ahhoz innod, hogy úgy nézz ki mint Lindsay Lohan, mikor elvonóra viszik? - vágott közbe Sofie és levette a szemellenzőjét.

- Miről hadoválsz itt S.? - háborodott fel Emma.

- Talán arról, hogy sikerült annyira leinni magad,hogy Harry Styles-zal enyelegj a kamrátokban?! - válaszoltam csípős hangon .
- Mi van? Ugye most csak szórakoztok velem? - akadt ki Em. - Egy pohár narancslevet ittam a buli elején, na nehogy már bemeséljétek nekem, hogy ennyire elveszítettem a fejem! Mindenre emlék... - fojtotta magába a szót.
Szája legörbült, tekintete üvegesre változott, mintha ráébredt volna az igazságra.
- Sajnos nem szórakozunk veled Emma. - szólalt meg Rose. - Tegnap... nos, nem voltál a helyzet magaslatán... és én is még csak enyhén fogalmaztam.
Mindannyiunk tekintete Emmára szegeződött. Nem kellett már több szó, látszott, hogy hisz nekünk. Szörnyű volt nézni, ahogy arcáról elkezdtek legördülni az első könnycseppek.
- De ez mégis hogyan történhetett? Csak egy pohár narancslevet ittam. Én, én rátok vártam, hogy végre megérkezzetek...és...
- És nem jöttünk időben...- fejezte be Sofie a mondatot.
- Legalábbis én órákat várhattam rátok, mielőtt megérkeztetek...
- Emma, szívem egy fél órát késtünk, mert S.-nek már megint sikerült elaludnia. Már, akkor illuminált állapotban lehettél, mikor beléptünk a kaputokon. - mondtam egy kicsit félve.
- De ha egyszer nem ittam semmit! - válaszolt hevesen Emmy.
- Mi nem azt mondjuk, hogy tegnap este benyakaltál 3 üveg töményet... de valamit innod kellett a narancsleven kívül, hogy így elveszítsd az uralmad a tested fölött. - kételkedtem továbbra is.
- Ez egyszerűen szánalmas...én is beálltam, az OLYAN lányok sorába. Tényleg lefeküdtem egy vad idegennel, aki ráadásul úgy néz ki mint egy hajas baba? - tört ki Emmából a zokogás.
Em már csak ilyen, még krízishelyzetben is képes volt kritizálni. De ez megjegyzést most egyszerűen máshogy gondolta... látszott rajta, hogy megrendült a saját magába vetett bizalma, hiszen ilyen esetre még sosem volt példa. Nem ez az első, hogy átesett a ló túloldalára, de olyan még sosem fordult elő, hogy az egész estéből csak foszlányokra emlékezzen. Ezért sem akart hinni a fülének, mikor először meséltük neki a tegnapeste történéseit.
- Ó Emmy, légyszi hagyd abba a sírást. Végül is lehet, hogy nem is történt semmi kettőtök között... - próbálta vigasztalni Rose.
- Igen és akkor szerinted mégis miért voltak ruha nélkül a kamrában? Talán papás-mamást játszottak, mint az ovisok. - szögezte le a tényeket Doroti.
- Tea, ezzel most tényleg nem segítesz! - mondta S., aki próbálta menteni a helyzetet.
- Ide figyelj Emma Florencia Martinez! Mi a legeslegjobb barátaid vagyunk. Mindenben támogatunk, melletted állunk és átsegítünk az ilyen nehéz helyzeteken, mint ez is. A mi szemünkben nem lettél sem nagyobb, sem kevesebb a tegnapi kis "afféroddal". Ugyanaz az az erős, intelligens és nagyszájú csaj vagy, mint egy nappal ezelőtt. - jelentette ki Rosalie és felállt, hogy megölelhesse a pityergő lányt.
- CSOPORTOS ÖLELÉS!- kiáltottam hangosan és mindannyian Emmára vetettük magunkat. Persze a végén hatalmas nevetésben törtünk ki.
- Na jó, irány a földszint most azonnal, a ház nem fogja rendbe tenni magát. - rontottam el a pillanatot.
Azzal a földszintre indultunk, ahol egy kisebb pokol várt ránk...
- Indulhat a takarítás! Jupííí...- ironizált Tea.
- De Em, egy valamit ígérj meg... ha ezt a felfordulást még ebben az életben eltakarítjuk, soha többé nem rendezel házibulit! - bolondozott Sofie és mindannyian nevetni kezdtünk.
Körülbelül 2 órán át takaríthattunk, amíg minden helységet sikerült elviselhető állapotba hoznunk. Legalább tíz zsákot pakolhattunk tele szeméttel, ezért megkértem Emmát, hogy segítsen kivinni őket, de valószínű ez volt éltem legrosszabb döntése...
- Emmy vagy hat szatyrot cipelek egyszerre, nem segítenél egy kicsit! - nyavalyogtam.
Abban a minutumban mindent kiejtettem a kezemből és sikeresen rázuhantam a szeméthalomra.
- Köszi a segítséget drága... - de a mondatot már nem tudtam befejezni.
Emma keze ökölbe szorítva, pontosan úgy nézett ki, mint egy tigris, aki prédáját kiszemelve csak a megfelelő pillanatra vár, hogy lecsaphasson. Követtem Em tekintetét és akkor állt össze a kép: a nagymacska áldozata a mosolyogva integető Harry Styles lesz. Túl későn reagáltam, mire elindultam volna, Emma már árkon-bokron túl volt.
- Em, gyere vissza! Most komolyan pizsamában akarsz jelenetet rendezni? - sikítottam utána.
- Nem érdekel! Az egy dolog, hogy megaláz a saját bulimban, dehogy az arcomba mosolyogva úgy tegyen, mintha misem történt volna. Hát tudja meg ez a kis féreg, hogy engem nem ilyen fából faragtak! - és azzal a lendülettel, amivel megindult már a szomszédos ház kertéjben is találta magát.
- Te, utolsó senkiházi paraszt! Ennek a dolognak most pontot teszek a végére! - ordibált teljesen kiakadva Em. - Mit adtál be nekem? Mit csináltál velem? Te megerőszakoltál egy védtelen nőt! - vádolta meg a fiút.
Tudtam, hogy Emma nem fogja ennyivel beérni, ezért is indultam utána, de nem tudom, hogy a nem alvásnak vagy a bénaságomnak köszönhetően, a mamuszom beakadt az ablakpárkányba és hatalmasat zuhantam a földre. Nem tudtam megállítani temperamentumos barátnőmet: egy hatalmas pofont kevert le az előtte értetlenül álló göndör hajú srácnak.
- Mi a fészkes fene folyik itt? - hallatszott egy meglepődött idegen hang a távolból.
LouisEmmy-hez rohantam. Próbáltam lefogni, mielőtt még maradandó sérülést okozna valakinek. Em teljesen elvesztette a fejét:
- Ezt még nagyon keservesen meg fogod bánni, te tetű! Találkozunk a bíróságon! - üvöltötte torkaszakadtából.
Azzal sarkon fordult és visszamászott az ablakon, amin átjöttünk. Lépteiben érezni lehetett a dühöt és sértettséget. Tudtam, hogy ennek még súlyos következményei lesznek.
- Akkor a bíróságon látjuk egymást, szivi! - kiáltotta utána Harry eszméletlen dühösen, majd hátat fordított nekem és besietett a házukba.
- Harry! - próbálta megállítani Louis az ingerült srácot, de az rá sem hederített.
Még sosem éreztem magam ilyen kínosan. Ott álltam egy szál pizsamában, nyuszis mamuszban egy olyan srác előtt, akivel még életemben egy szót sem váltottam és próbáltam tisztára mosni egy barátnőm, aki egy másodperce még úgy viselkedett, mint egy papíros bolond.
- Ne haragudj, ezért a jelenetért... - szabadkoztam. - Esküszöm én meg akartam állítani Emmát, csak átestem az ablakon és nem tudtam időben felállni... - folytattam volna tovább, de Louis száját egy hatalmas kacaj hagyta el.
- Ti most komolyan azon az ablakon át közlekedtek a házunkba? - viccelődött és nem tudta visszafogni a nevetést. - és tulajdonképpen igaza is volt, hiszen eddig kétszer jártunk náluk és mind két alkalommal Emmáék "titkos kis átjáróján" keresztül.
Kínomban belőlem is kitört a nevetés és csak egy valamit tudtam kinyögni:
- Akkor nem lenne nagy gond, ha most kivételesen a kaputokon távoznék?
yeah yeah yeah á ladies and gentlemen my name is
Sofie szemszöge:
- Azt hiszem ez volt az utolsó. - dobott Tea az asztalra, egy újabb kábítószeres kis tasakot. Én pedig hitetlenkedve megráztam a fejem. Ez azért egy kicsit durva, hogy fél óra alatt találtunk több mint tíz darabot. Bár, ha Tea nem lenne, nekem fel se tűntek volna ezek a parányi zacskók. Azt meg végképp nem tudtam volna megmondani, hogy mi van bennük...
- Még egy?- csodálkozott Rosie - Ezt nem hiszem el, mikor meghirdette Emmy ezt a bulit, úgy volt, hogy ez egy inkább kis lazulós 'manhattani' party lesz. Még is mit gondoltak Radish-ék??? Emma szervezett nekik egy "ereszük ki a gőzt ezután a hosszú év után egy állati vad bulival" party-t??? Vagy mi???- kelt ki magából a mi szerény szőke barátnőnk, én pedig értetlenül figyeltem szónoklatát. Igazából egyet értettem azzal, hogy tényleg nem kellett volna hagyni, hogy ez a buli így eldurvuljon. Talán még azzal is, hogy ebben az eldurvulásban Radish-éknek biztos főbb szerepük volt. De azt egyáltalán nem értettem, hogy Rosie, miért van így kiakadva. Egyáltalán nem jellemző rá az e fajta viselkedés, ráadásul nem is az ő házukat vágták totál károssá. Lehet, hogy csak együtt érez Emmy-vel, de akkor is, ha együtt érez, nem ezzel kapcsolatban kéne a részvétét kinyilvánítania. Szerintem az sokkal sajnálatra méltóbb , hogy Emmát egy gyengébb pillanatában, egy fiú rongybabának nézte, és teljesen kihasználta.
Dorotie váratlanul megelégelte Rose monológját és közbe vágott.
-Te jó ég Rose! Ha most az bajod, hogy nem alakult, a terveid szerint az este, és nem tudtál, kelőképp bájologni 'álmaid hercegének' - gúnyolódott Tea, miközben idézőjelet rajzolt a kezével, majd folytatta - Akkor most megkérlek, hogy fejezd be! Mert Istenemre mondom, most már tényleg felköhögök valamit! Elég volt nekem egész este nézni a nyáladzásotokat... - Megdöbbenve járt a szemem két barátnőm között. Fogalmam sem volt miről hadoválnak itt össze-vissza.
-Milyen herceg?- kérdeztem halkan, ám meg sem halva kérdésemet, Rose ordítani kezdett Dortea-val.
-Semmi közöd, hozzá, hogy mit csinálok! Ahhoz meg végképp nincs, hogy kivel! Miért baj, ha jól érzem valakivel magam?!! Hmm?!
-De még is ki...- kezdtem volna bele újra, de Dorotea most engem szakított félbe.
-Ugyan már Rose mindannyian tudjuk mit akar...
-Ő nem olyan...- kezdte volna Rosie, de Doroti újra belé fojtotta a szót.
-Könyörgöm Rose! Szerinted még is mi a büdös francot akarna tőled Zayn?! Hm?! Tudod történetesen ez a fiú egy világsztár, akiknek az egóját több millió pisi kis tini csaj, úgy "megpimpelte", hogy fogadok reggelente beáll a tükör elé és képes megkérdezni, hogy 'Tükröm, tükröm mondd meg nékem van-e nálam helyesebb pasi az univerzumban?'- élcelődött Tea, majd normális hangnemben hozzá tette - Arra meg hadd ne emlékeztesselek, amikor legutóbb egy ilyen bunkóval kerültél össze, hogy annak mi lett a vége. Szerintem nálad jobban senki se emlékszik mit művelet veled az a hülye idióta Má....
-Oké Doroti, fejezd be! - fojtottam a szót nagyszájú barátnőmbe. Egyszerűen nem bírtam tovább ülni, és hallgatni a veszekedésüket. Ráadásul Tea 'extrán' tiltott témát érintett, és ezt ő is nagyon jól tudta.- Fogalmam sincs mi történt tegnap este, de nem ez a megoldás... - utaltam előbbi veszekedésükre, majd vettem egy mély lélegzetet - Figyeljetek! Inkább tüntessük el ezt a sok izét innen mielőtt baj lesz belőle - böktem a drog kupacra - Én körül nézek a házban, hátha találok valahol még, ti addig vigyétek ki és égessétek el . - folytattam miközben kiosztottam a feladatokat. A lányok egyetértően bólintottak én pedig együttműködésük láttán leplezett boldogsággal indultam ki Emék udvarára.
Mielőtt kiértem volna a házból, sikerült elcsípnem, hogy Dorotie Rose felé fordult, és egy bocsánatkérés félét próbált kisajtolni magából, ám Rosi válaszát már nem hallottam ugyanis pont akkorra értem az udvarra, ahol aztán elkezdődhetett a móka. Kicsit furcsállottam Dorotie szokásosnál is flegmább viselkedését , de hamar rájöttem ennek okára. Eszembe jutott, hogy Dorotie hónapok óta tervezi, hogy ha édesapja hazajön a nyáron, az egész szünidőt együtt fogják tölteni. Viszont Tea apukája múlthéten csak úgy spontán közölte, hogy nincs ideje haza menni, ezért ne várják a nyáron. Sajnáltam Tea-t. Tudtam milyen fontos neki az apukája, de akkor sem töltheti ki máson a mérgét. Ahogy körül néztem a nagy udvaron tudtam, hogy nem foglalkozhatok tovább rocker barátnőmmel, mert feladatom volt, ezért lemondóan sóhajtottam egyet, és neki kezdtem a keresésnek. A kutyaóltól kezdve, a bokrokon át, egészen medencéig - bár az utóbbit csak szemmel vizsgáltam át, mert nem nagyon mertem beleugrani az este történései után - mindent át kutattam, de nem találtam semmit. Nem mertem feladni ilyen könnyen, ezért Em anyukájának, Esmeraldának hőn szeretett virágos kertjét is átvizsgáltam, ami valahogy sértetlenül átvészelte a Martinez villa valaha rendezett legnagyobb buliját is.
Egyetlen hely volt, ahol nem akartam körül nézni, mert feleslegesnek tartottam, de egy hang belül mégis arra ösztönzött, hogy 'menjek biztosra'.
Gyorsan átugrottam, Emék előkertéjnek kis kerítése fölött, és kutakodni kezdtem.
Éppen egy bottal turkáltam spanyol barátnőm szerette kis tavában, mikor mobilcsörgésre kaptam fel a fejemet, és nem a sajátoméra. A hang irányába kezdtem el botorkálni. Már éppen elmentem volna mellette, mikor megakadt a szemem az egyik bokor tövében villogó Iphone-on. Gyorsan a kezembe vettem a készüléket és megnéztem a kijelzőt. A telefon tulajdonosa SMS-t kapott valami Paul-tól. Egy pillanatra elgondolkoztam, hogy megnézem-e az SMS-t vagy sem, de úgy gondoltam talán így lesz esélyem megtudni, hogy kié lehet. Egy dologban voltam biztos, hogy ez tuti nem a lányok közül valakinek a telefonja. Hezitáltam még pár másodpercig majd megnyitottam az SMS-t:
'Jövőhéten, kedden és pénteken reggel 9-től interjútok lesz, a Kiss FM-nél. Lehetőleg ne késetek el! A kocsi negyed 9-re megy elétek. Ezután ígérem egy darabig tényleg nem lesz semmi.'
Valahogy nem éreztem okosabbnak magamat az SMS után. Még is melyik ismerősömnek lenne interjúja jövőhéten a Kiss FM-nél?? Egy óriásit csattant a kezem a homlokomon, mikor rájöttem a megoldásra. Hát persze, pont azért amiért feleslegesnek tartottam, hogy idejöjjek. Itt úgy se találok semmi, mert itt úgy se történt semmi. A három sráccal itt rendezett privát party-t Rose és Tea.
Ki se kellett mondanom, már tudtam. A három fiú közül valamelyik sikeresen itt hagyta a telefonját. Gyorsan a kezembe vettem a készüléket, és nagy lendülettel indultam meg Emék kamrája felé. De abban pillanatban meg is fordultam, mert ahogy végig gondoltam a dolgot kicsit bunkón jött volna ki, hogy ha egyszerűen átmászok hozzájuk, hogy ' Hali! Megtaláltam valakinek a telefonját és átmásztam az ablakon, mert nem ismerem azt a szót, hogy csengő!' - ironizáltam tovább magamban, miközben Emék kapujának zárjával szenvedtem. Minél előbb szerettem volna megszabadulni jelenleg minden kapcsolattól ami a One Direction-nel köt össze minket, nehogy újabb vitába fulladjon a dolog. Végre sikerült kinyitnom az ajtót, mikor Lina szaladt belém teljes erőből. Csodálkozva néztem barátnőmre.
- Te mi a fenét csináltál az utcán?- kértem számon, de Lina egyszerűen csak rám förmedt.
-Most nincs ilyenekre időm Sofie! - majd eltolt az útjából, és a hátsó kert felé kezdett sietni. Még fel se eszméltem megdöbbenésemből, mikor már Amelia árkon bokron túl volt. Megpróbáltam össze szedni magam és nagy léptekkel átszeltem az pár méter távolságot ami Emmáék és One Dircetion ház között van. Határozott rányomtam ujjamat a csengőre. Valószínűleg kicsit elfeledkezhetem magamról, mert egyszer csak egy fiú hangot halottam meg.
- Jövök már! - mondta kicsit idegesen a hang tulajdonosa. Nem tudtam pontosan megállapítani, hogy kié lehet, csak tippelni tudtam.
Ahogy kinyílt az ajtó a srác először megdöbbent, majd lesápadt, végül egy kis méreg töltötte el arcát. Köpni-nyelni nem tudtam, mert már nekem támadt:
-Ha azért, jöttél, hogy megmond Harry-nek a magadét, jobb ha tudod, hogy így is elég szarul érzi magát! Nem kell 5 perceként átjárogatni ide, hogy jól megmondjátok a magtokékat! Harry nagy fiú tisztában van azzal, hogy mit tett és, hogy hiba volt nem kell, hogy kioktassátok! - Liam váratlan kirohanását, nem tudtam hova tenni, ezért értetlenül nézetem a fiú barna szemeibe, és kezdtem úgy érezni, hogy engem ma direkt mindenki szívat, hogy úgy beszél velem vagy előttem, hogy azt én véletlenül se értsem meg. Megráztam a fejem, és reménykedtem abban, hogy ezzel a mozdulattal kitisztul.
-Öhh...okéé.- mondtam közömbös hangon, mikor feleszméltem, majd elővettem zsebemből az 'elveszett' telefont, és Liam elé tartottam
- Nem tudtam kié, ezért elolvastam egy sms-t, hogy hátha abból megtudom. Amúgy, jövőhéten lesz két rádiós interjútok - szúrtam közbe a leglényegesebb momentumot, ugyan is ez a SMS adott sejtést a telefon tulajdonosáról - Miután megnéztem az sms-t, rájöttem nem sok ismerősöm ad interjút egy rádióban, ebből gondoltam, hogy valamelyikőtöké. - vezettem le gyorsan Liamnek eszmefuttatásom, de nem szólt semmit ezért folytattam - Igazából nem tudom, miért kéne meg mondanom Harry-nek a magamét, de remélem egyszer elmagyarázod. Viszont ha jól emlékszem tőlem már tegnap kapott egy adagot, de most nincs kedvem kiabálni.- próbáltam humorizálni, ami úgy látszott, hogy be is jött ugyan is Liam rám mosolygott, némi fáziskéséssel, majd megpróbálta rendezni arcvonásait.
-Ne haragudj...most voltak itt a barátnőid..azt hittem te is Harry-t akarod kiosztani.- mentegetőzött én meg leragadtam ott, hogy' most voltak itt a barátnőid'. - Egyébként ez az én telefonom, és hálásan köszönöm, hogy megtaláltad, mert baromi nagy pácba keveredtem volna ha most véglegesen elhagyom! - én még mindig nem tudtam reagálni, mert még mindig csak az visszhangzott a fülemben, hogy 'most voltak itt a barátnőid'.
-Sofie!? - lengette meg kezét Liam előttem én pedig abban a pillanatban összerezzentem.
-Tessék?-kérdeztem vissza.
-Van kedved bejönni?- ismételte meg valószínűleg az előző kérdést Liam, én pedig ismét csak visszakérdezni tudtam:
-Tessék?- a barna hajú srác elnevette magát, valószínűleg az én alkalmi bambaságomon.
-Azt kérdeztem van e kedved bejönni?- ismételte meg nevetve a kérdést Liam.
-Nagyon szívesen elfogadnám az ajánlatod, de vissza kell mennem. Ne haragudj! - próbáltam szabadkozni és alig vártam, hogy vissza mehessek Emmáékhoz, hogy kiderítsem mi a fene történt.
-Kár pedig jó lett volna, de majd legközelebb - mondta kissé szomorúan Liam, de úgy tűnt, hogy valamennyire felvillanyozta a 'de majd legközelebb' kijelentésem. Biccentettem a barna szemű fiúnak, és visszarohantam Emék házába, és gőzerővel keresni kezdtem a lányokat.

Tényleg kezdtem úgy érezni, hogy velem ma mindenki szórakozik. Ötödjére trappoltam végig Emmáék lépcsőjén, hogy megtaláljam hőn szeretett barátnőimet, de valószínűleg elnyelte őket a fekete lyuk...
A kiborulás szélén álltam és kezdtem dühös lenni. Túl hosszú és fárasztó volt a tegnap éjszaka és úgy tűnt a mai nap se fog különbözni az előzőtől. Megelégeltem a várakozást. Berohantam a velem szembelévő, dolgozó szobába, Emma apukájáé volt az. Egy üres papír után kezdtem el kutatni, amire hagyhatok a csajoknak egy üzentet, hogy 'haza megyek, mert felszívódtak és nem tudom elérni őket'. Fel se fogtam mit teszek. Normális körülmények között, be se tenném a lábam ebbe a szobába, most viszont gátlástalanul turkáltam, a fiókba, abban hitben, hogy itt valahol csak lesz egy üres papír. Ahogy lejjebb hajoltam sikeresen bevertem a fejem az íróasztalba. Sajgó fejjel egyenesedtem fel és ahogy visszanyertem látásom meglepődve tapasztaltam, hogy Em apjának gépe be volt kapcsolva. Viszont nem egy átlagos számítógéppel találtam szembe magam, hanem Emék biztonsági kameráinak megfigyelő rendszerével. Kiszúrta szemem, hogy a fürdőszobákon kívül, mindenhol van a házban kamera. Hirtelen felugrott egy ablak, amire nagy betűkkel ez volt írva: 'Az új felvétel elkészült'. Hezitálás nélkül rákattintottam a 'megnyitás' gombra, és nem zavartattam magam, hogy egy másik ember számítógépében turkálok. Minden szögből készült felvétel. Tíz perc nézegetés után rájöttem, hogy Em apukája felvette az egész bulit... este tíztől egészen hajnali négyig. De ez közel sem volt olyan rossz mint, amit ezután láttam. Lefagyva ültem a gép előtt és egyszerűen nem bírtam hinni a szememnek. Hihetetlen, hogy ez a gaztett lenne a magyarázata az egész tegnap esti felfordulásnak. Legszívesebben bezártam volna az egészet, de képtelen voltam mozdulni. Üveges tekintettel figyeltem ahogy film folytatódik, és egy következő képkocka ugrik fel. Minden rejtély öt perc alatt megoldódott, én pedig még mindig nem tudom elhinni, hogy ez a való életben megtörténhet. Az új képkockának történéseit figyeltem, és meglepődve döbbentem rá, hogy minden rosszban (jelenesetben szörnyűségben) van valami jó, és esetleg még az is elképzelhető, hogy normális emberek élnek a Földön, bár az előző felvétel erősen rácáfolna szavaimra.
-Te meg mit csinálsz itt?!- kérdezte meglepetten az ajtóban álló Emma, én pedig ahelyett, hogy neki estem volna, hogy még is hol fészkes fenében volt, üveges tekintettel meredtem barátnőmre arcára és fojtott hangon csak ennyit válaszoltam:
-Emma, ezt látnod kell...

2012. július 6., péntek | 18:19 | 0 komi